Podujatie


Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar

Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar

„Aranyoskám, azt meg tudom tanítani magának, hogyan üsse az egyet, a kettőt, sőt még a hetet is, de azt nem, hogy miként köszönjön a zenekarnak, pedig attól függ, hogyan fognak játszani.” Gyakran hallotta ezeket a szavakat a fiatal Berkes Kálmán Ferencsik Jánostól, akitől magánúton tanulta a vezénylés fortélyait.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: štvrtok, 17. január 2013, 19:30

A Magyarország egyik legjobb klarinétosaként megismert Berkes évtizedek óta vezényel, s ma már ez jelenti fő tevékenységét. Mint mondja, a klarinétozás sok gyakorlás nélkül is jól ment neki, hangszeres művésszé pedig azért lett, mert ebbe az irányba terelték kimagasló versenyeredményei. Hároméves kora óta szeretett volna azonban karmesteri dobogóra lépni, így aztán gyermekkori álma vált valóra, amikor harmincöt éves korában felvette a karmesteri pálcát, akkor éppen beugrással. (Úgy véli, nem szerencsés fiatal dirigensnek lenni.) A Győri Filharmonikus Zenekarnak 2009 tavaszától művészeti vezetője, emellett a japán Musashino Akadémia zenekarainak karmestere, s állandóan úton van Tokió, Budapest és Győr között. Koncertjeire gyakran hív meg kiemelkedő tehetségű ifjú vendégművészeket, ezúttal az 1982-ben született Horváth Bélát. Ő az első magyar hegedű- és brácsaművész, aki Pinchas Zukerman növendékeként végzett a Manhattan School of Music zenei fakultásán. Jelentős összegű tandíját egy szponzor fizette, ő maga pedig Zukerman asszisztenseként kapott munkát a nagyhírű intézményben. Fellépett már a Carnegie Hallban is, és olyan nagyságokkal muzsikálhatott együtt, mint Pauk György, Zakar Bron, Ruggiero Ricci vagy Jaime Laredo.

A koncertet 18.30 órai kezdettel Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Műsor:

Sosztakovics: Ünnepi nyitány, op. 96
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35

Csajkovszkij: Hattyúk tava –szvit, op. 20a
Borogyin: Polovec táncok, op. 8

Naša ponuka


Könnyed tánctételek és perzselő érzelmeket megéneklő áriák váltakoznak a BFZ régizenei koncertjén.

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra tűzött nagyzenekari művek apró részleteinek kikísérletezésére és kamaramuzsikálásra szolgál, hanem itt zajlik a klasszikus zenéért rajongó következő generációk kinevelése is.

Joseph Haydn: 72. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:72 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 417 Joseph Haydn: 1. (D-dúr) kürtverseny, Hob. VIId:3 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (D-dúr) divertimento, K. 131

Tipy


Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.