Tytuł


Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar

Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar

„Aranyoskám, azt meg tudom tanítani magának, hogyan üsse az egyet, a kettőt, sőt még a hetet is, de azt nem, hogy miként köszönjön a zenekarnak, pedig attól függ, hogyan fognak játszani.” Gyakran hallotta ezeket a szavakat a fiatal Berkes Kálmán Ferencsik Jánostól, akitől magánúton tanulta a vezénylés fortélyait.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Czwartek, 17 Stycznia 2013 19:30

A Magyarország egyik legjobb klarinétosaként megismert Berkes évtizedek óta vezényel, s ma már ez jelenti fő tevékenységét. Mint mondja, a klarinétozás sok gyakorlás nélkül is jól ment neki, hangszeres művésszé pedig azért lett, mert ebbe az irányba terelték kimagasló versenyeredményei. Hároméves kora óta szeretett volna azonban karmesteri dobogóra lépni, így aztán gyermekkori álma vált valóra, amikor harmincöt éves korában felvette a karmesteri pálcát, akkor éppen beugrással. (Úgy véli, nem szerencsés fiatal dirigensnek lenni.) A Győri Filharmonikus Zenekarnak 2009 tavaszától művészeti vezetője, emellett a japán Musashino Akadémia zenekarainak karmestere, s állandóan úton van Tokió, Budapest és Győr között. Koncertjeire gyakran hív meg kiemelkedő tehetségű ifjú vendégművészeket, ezúttal az 1982-ben született Horváth Bélát. Ő az első magyar hegedű- és brácsaművész, aki Pinchas Zukerman növendékeként végzett a Manhattan School of Music zenei fakultásán. Jelentős összegű tandíját egy szponzor fizette, ő maga pedig Zukerman asszisztenseként kapott munkát a nagyhírű intézményben. Fellépett már a Carnegie Hallban is, és olyan nagyságokkal muzsikálhatott együtt, mint Pauk György, Zakar Bron, Ruggiero Ricci vagy Jaime Laredo.

A koncertet 18.30 órai kezdettel Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Műsor:

Sosztakovics: Ünnepi nyitány, op. 96
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35

Csajkovszkij: Hattyúk tava –szvit, op. 20a
Borogyin: Polovec táncok, op. 8

Nasza oferta


Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?

Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler: 1. (D-dúr, „Titán”) szimfónia

Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.

Proponujemy również


od -20%
Fiatal hegedűművészek Takács-Nagy Gáborral – 1. Kup bilet

Franz Schubert: Die Zauberharfe (A varázshárfa) – nyitány, D. 644 Max Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny, Op. 26 Robert Schumann: 2.…

od -20%
Haydn-Mozart Gérard Korstennel Kup bilet

Joseph Haydn: 72. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:72 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 417 Joseph Haydn: 1. (D-dúr) kürtverseny,…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.