Program


Mozart: Figaro házassága - A Müpa és a BFZ közös produkciója

Mozart: Figaro házassága - A Müpa és a BFZ közös produkciója

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája évente megrendezi a Mahler-ünnepet, valamint a szintén óriási sikerű zeneszerzői maratonokat, s emellett a két intézmény együttműködésében 2008 és 2010 között Mozart Da Ponte szövegkönyvére írt három operája is megszólalt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: a Così fan tutte, a Figaro házassága és a Don Giovanni. A Figaro négy év elteltével elevenedik fel, ezúttal is Fischer Iván irányításával.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. február 13. szerda, 19:00

A karmester-rendező a színpadon helyezi el a zenekart, ő maga kotta nélkül (!) vezényli a négyfelvonásos művet. Mint nyilatkozta, az előadás koncepciója az, hogy nincs koncepciója. Hogy ez igaz-e, döntse el ki-ki maga. Az élvezetes és szellemes előadást mindenesetre minden percében remek ötletek színesítik.

Az 1786-ban bemutatott vígopera a maga korában meghökkentően, egyúttal szórakoztatóan hathatott a színpadon – ahogyan a másik két Da Ponte-opera is –, hiszen kényes témát dolgoz fel. Az alapját képező Beaumarchais-színmű cselekménye az első éjszaka kegyúri joga körül bontakozik ki, s végül a szolgák kerülnek ki győztesen. A francia cenzúra sokáig tiltólistán tartotta a darabot, mígnem a király engedélyezte párizsi bemutatóját, de a belőle kerekedett botrány nyomán a drámaírót börtönbe csukták. Bécsben 1785-ben is tiltott darabnak számított hivatalosan, II. Józsefnek azonban nem volt ellenére a nemesi előjogokból gúnyt űző darab némiképp „áramvonalasított” formában való előadása, így az udvari librettista Lorenzo da Ponte engedélyt kapott rá, hogy opera-szövegkönyvet készítsen belőle. Már csak Mozart kellett hozzá – és a botránykőből megszületett az európai kultúra egyik örök életű alkotása.

Műsor:

Mozart: Figaro házassága –négyfelvonásos vígopera, K. 492
Almaviva gróf: NN
Rosina grófné: Miah Persson
Susanna: Anne-Catherine Gillet
Figaro: Hanno Müller-Brachmann
Cherubino: NN
Marcellina: Ann Murray
Basilio / Don Curzio: Rodolphe Briand
Bartolo: Robert Lloyd
Antonio: Matteo Peirone
Barbarina: Norma Nahoun

Közreműködik: Budapesti Fesztiválzenekar

Ajánlatunk


Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Ajánló


Robert Schumann 3. (Esz-dúr, „Rajnai”) szimfónia, Op. 97 Szünet Richard Wagner A walkür – Wotan búcsúja és tűzvarázs A koncert…

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?

akár -20%
Fischer és Beethoven Kilencedikje Jegyvásárlás

Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!