Podujatie


A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

Tíz évvel ezelőtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékét köszöntve rendeztük meg először A népzene ünnepe gálaműsort, mely - hagyománnyá válva és táncházzal, valamint délutáni, gyerekprogramokkal bővülve - azóta népzenei életünk egyik legrangosabb eseménye lett.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: sobota, 11. február 2017, 19:30

A tanszék pedig e tíz év alatt éppolyan megkerülhetetlenné vált a népzene művelői számára, mint amilyen a táncházmozgalom elindulása volt a hetvenes években. Mint köztudott, abban meghatározó szerepet játszott a most hetvenéves Sebő Ferenc, aki ma a tanszék tanára. Egyszóval, bezárult a kör.
Ez vezetett oda, hogy A népzene ünnepét ezúttal a SEBŐFERI 70 című műsor képezi, melyben a Sebő Együttes tagjai mellett a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatói vesznek részt. Megmutatva, hogy a különböző népek zenéiből miként nőtt ki a Sebő-életmű, és végig járva Sebő pályáját, az énekelt versektől a táncházi darabokon át a közös muzsikálásokig. A kétrészes műsor jócskán elidőzik az életmű valamennyi állomásán - a kollégiumi élettől a 25. Színházig, a táncháztól a tanszékig -, gazdagon illusztrálva azokat archív fotókkal, televíziós és filmfelvételekkel.
A gálaműsor kiegészítő rendezvényein szintén parázs hangulatra számíthatnak vendégeink, hiszen táncházat tart Mihó Attila bandája; a gyerekeket pedig Bognár Szilvia koncertje varázsolja el.

Közreműködik: Sebő Együttes

Vendégek:

Mihó Attila

András Orsolya

Orbán Johanna

Paár Julianna

Németh András

Istvánfi Balázs

Bolya Mátyás

Szlama László

Söndörgő

Naša ponuka


Franz Schubert: Die Zauberharfe (A varázshárfa) – nyitány, D. 644 Max Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny, Op. 26 Robert Schumann: 2. (C-dúr) szimfónia, Op. 61

Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.

Könnyed tánctételek és perzselő érzelmeket megéneklő áriák váltakoznak a BFZ régizenei koncertjén.

Tipy


Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Erwin Schulhoff: Öt darab vonósnégyesre, WV 68 – vonószenekari átirat Johann Georg Albrechtsberger: Harsonaverseny Georg Friedrich Händel: B-dúr concerto grosso,…

Joseph Haydn: 72. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:72 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 417 Joseph Haydn: 1. (D-dúr) kürtverseny,…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.