Program


A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

Tíz évvel ezelőtt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékét köszöntve rendeztük meg először A népzene ünnepe gálaműsort, mely - hagyománnyá válva és táncházzal, valamint délutáni, gyerekprogramokkal bővülve - azóta népzenei életünk egyik legrangosabb eseménye lett.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. február 11. szombat, 19:30

A tanszék pedig e tíz év alatt éppolyan megkerülhetetlenné vált a népzene művelői számára, mint amilyen a táncházmozgalom elindulása volt a hetvenes években. Mint köztudott, abban meghatározó szerepet játszott a most hetvenéves Sebő Ferenc, aki ma a tanszék tanára. Egyszóval, bezárult a kör.
Ez vezetett oda, hogy A népzene ünnepét ezúttal a SEBŐFERI 70 című műsor képezi, melyben a Sebő Együttes tagjai mellett a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatói vesznek részt. Megmutatva, hogy a különböző népek zenéiből miként nőtt ki a Sebő-életmű, és végig járva Sebő pályáját, az énekelt versektől a táncházi darabokon át a közös muzsikálásokig. A kétrészes műsor jócskán elidőzik az életmű valamennyi állomásán - a kollégiumi élettől a 25. Színházig, a táncháztól a tanszékig -, gazdagon illusztrálva azokat archív fotókkal, televíziós és filmfelvételekkel.
A gálaműsor kiegészítő rendezvényein szintén parázs hangulatra számíthatnak vendégeink, hiszen táncházat tart Mihó Attila bandája; a gyerekeket pedig Bognár Szilvia koncertje varázsolja el.

Közreműködik: Sebő Együttes

Vendégek:

Mihó Attila

András Orsolya

Orbán Johanna

Paár Julianna

Németh András

Istvánfi Balázs

Bolya Mátyás

Szlama László

Söndörgő

Ajánlatunk


Joseph Haydn: 72. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:72 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 417 Joseph Haydn: 1. (D-dúr) kürtverseny, Hob. VIId:3 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (D-dúr) divertimento, K. 131

Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler: 1. (D-dúr, „Titán”) szimfónia

Ajánló


Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet…

akár -20%
Jonathan Cohen és a BFZ barokk együttese Jegyvásárlás

Könnyed tánctételek és perzselő érzelmeket megéneklő áriák váltakoznak a BFZ régizenei koncertjén.

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!