Tytuł


A frivol- „A szerelem arcai” bérlet

A frivol- „A szerelem arcai” bérlet

A szerelem arcait bemutató sorozat harmadik estjén a Budafoki Dohnányi Zenekar két olyan alkotást tűz műsorra, amely bizonyára igazi csemegének számít a hangverseny-látogató számára. Carl Orff neve rendre a Carmina Burana szerzőjeként jelenik meg koncertplakátokon, pedig Trionfi című triptichonjának másik két mű is része.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: niedziela, 12 Kwietnia 2015 19:30

Ezek egyike az 1943-ban befejezett, főleg Catullus szerelmes verseire írt kantáta. Érdekessége, hogy a kórust és az énekes szólistákat négy zongorából, valamint kizárólag ütőhangszeresekből álló együttes kíséri. Az is érdekes - sőt valójában érthetetlen -, hogy a Catulli Carmina semmivel sem rosszabb zene, mint a Carmina Burana, mégis ritkán szólal meg hangversenyteremben. Petrovics Emil 1962-ben keletkezett, majd kilenc évvel később átdolgozott egyfelvonásos operája Arisztophanész vígjátékából íródott - eredetileg musicalnek.

Az esten elhangzó mindkét mű élvezetes hallgatnivaló, ezúttal azonban Hollerung Gábor és együttese, valamint a közreműködő kiváló énekkarok egy szintén nagyhírű társulattal szövetkeznek, hogy felejthetetlen élményben részesítsék azokat, akik készek részt venni ebben a kalandban. A művek ugyanis izgalmas látványvilággal párosulnak - és itt nem a színpadon helyet foglaló, impozáns méretű, több száz fős kórusra és zenekarra gondolunk. A Kossuth-díjas Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett néhány éve nagy sikerrel adta elő a Dohnányi Zenekarral a Carmina Buranát - ezúttal is grandiózus, mozgalmas, látványos koreográfiára számíthatunk.

Műsor:

Orff: Catulli Carmina

Petrovics: Lysistrate

Közreműködik: Szegedi Kortárs Balett, Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba), Nyíregyházi Cantemus Vegyes Kar (karigazgató: Szabó Soma), Talamba Ütőegyüttes

Rendező-koreográfus: Juronics Tamás

Vezényel: Hollerung Gábor

Jegyárak: 2500 Ft, 3500 Ft, 4500 Ft, 5500 Ft, 6500 Ft, 8000 Ft

A Budafoki Dohnányi Zenekarral közös program.

Nasza oferta


Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?

Erwin Schulhoff: Öt darab vonósnégyesre, WV 68 – vonószenekari átirat Johann Georg Albrechtsberger: Harsonaverseny Georg Friedrich Händel: B-dúr concerto grosso, Op. 6, No. 7, HWV 325 Pjotr Csajkovszkij: Vonósszerenád, Op. 48

Proponujemy również


od -20%
Fiatal hegedűművészek Takács-Nagy Gáborral – 1. Kup bilet

Franz Schubert: Die Zauberharfe (A varázshárfa) – nyitány, D. 644 Max Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny, Op. 26 Robert Schumann: 2.…

od -20%
Sir John Eliot Gardiner és a BFZ Kup bilet

Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob.…

od -20%
Fischer és Beethoven Kilencedikje Kup bilet

Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.