program


A frivol- „A szerelem arcai” bérlet

A frivol- „A szerelem arcai” bérlet

A szerelem arcait bemutató sorozat harmadik estjén a Budafoki Dohnányi Zenekar két olyan alkotást tűz műsorra, amely bizonyára igazi csemegének számít a hangverseny-látogató számára. Carl Orff neve rendre a Carmina Burana szerzőjeként jelenik meg koncertplakátokon, pedig Trionfi című triptichonjának másik két mű is része.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Søndag, 12. April 2015 19:30

Ezek egyike az 1943-ban befejezett, főleg Catullus szerelmes verseire írt kantáta. Érdekessége, hogy a kórust és az énekes szólistákat négy zongorából, valamint kizárólag ütőhangszeresekből álló együttes kíséri. Az is érdekes - sőt valójában érthetetlen -, hogy a Catulli Carmina semmivel sem rosszabb zene, mint a Carmina Burana, mégis ritkán szólal meg hangversenyteremben. Petrovics Emil 1962-ben keletkezett, majd kilenc évvel később átdolgozott egyfelvonásos operája Arisztophanész vígjátékából íródott - eredetileg musicalnek.

Az esten elhangzó mindkét mű élvezetes hallgatnivaló, ezúttal azonban Hollerung Gábor és együttese, valamint a közreműködő kiváló énekkarok egy szintén nagyhírű társulattal szövetkeznek, hogy felejthetetlen élményben részesítsék azokat, akik készek részt venni ebben a kalandban. A művek ugyanis izgalmas látványvilággal párosulnak - és itt nem a színpadon helyet foglaló, impozáns méretű, több száz fős kórusra és zenekarra gondolunk. A Kossuth-díjas Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett néhány éve nagy sikerrel adta elő a Dohnányi Zenekarral a Carmina Buranát - ezúttal is grandiózus, mozgalmas, látványos koreográfiára számíthatunk.

Műsor:

Orff: Catulli Carmina

Petrovics: Lysistrate

Közreműködik: Szegedi Kortárs Balett, Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba), Nyíregyházi Cantemus Vegyes Kar (karigazgató: Szabó Soma), Talamba Ütőegyüttes

Rendező-koreográfus: Juronics Tamás

Vezényel: Hollerung Gábor

Jegyárak: 2500 Ft, 3500 Ft, 4500 Ft, 5500 Ft, 6500 Ft, 8000 Ft

A Budafoki Dohnányi Zenekarral közös program.

Aktuelt


Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob. I:103 Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra tűzött nagyzenekari művek apró részleteinek kikísérletezésére és kamaramuzsikálásra szolgál, hanem itt zajlik a klasszikus zenéért rajongó következő generációk kinevelése is.

PÅ PLAKATEN


Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet…

up to -20%
Fiatal hegedűművészek Takács-Nagy Gáborral – 1. Køb Billetter

Franz Schubert: Die Zauberharfe (A varázshárfa) – nyitány, D. 644 Max Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny, Op. 26 Robert Schumann: 2.…

up to -20%
Jonathan Cohen és a BFZ barokk együttese Køb Billetter

Könnyed tánctételek és perzselő érzelmeket megéneklő áriák váltakoznak a BFZ régizenei koncertjén.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.