program


Zelei Miklós:Az isten balján

Zelei Miklós:Az isten balján

Zelei Miklós: Situs inversus. Az Isten balján
Ősbemutató a Csontváry Művészeti Udvarház színpadán.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Torsdag, 30. April 2015 19:00

Zelei Miklós drámája 2012-ben a Békéscsabai Jókai Színház egyfelvonásos drámapályázatára készült. A beküldött 175 színdarabból a felolvasószínházi bemutatásra kiválasztott 13 – ezen belül nem rangsorolt – darab közé került, s Kolti Helga rendezésében, Katkó Ferenc előadásában sikert aratott a szarvasi vízi színházi és a békéscsabai TeÁtriumban rendezett bemutatón. A kolozsvári Komp Press – Korunk Kiadó 2013 elején a darabot önálló kötetben is megjelentette.

A történet szerint, Ady Endrének nem sikerül meghalnia 1919 telén. Éppen ezért konstancai internáltként több túlélési esélyt kell latolgatnia.

„Legyen hajógyári törzsgárdatag, esetleg a szekuritáté ellenőrzésével és irányításával vállalja el a Konstancai Harcos című román napilap szerkesztését? Álházasságengedély megszerzésével próbáljon átjutni az „anyaországi” paradicsomba, ahol majd a kezdődő demokrácia egyik pártja frakcióvezető-helyettesének instrukciói nyomán országimázsjavító költeményeket írhatna, de ha okosan hallgat, esetleg akkor is cseng a kassza. A szerepeket, az összes színre lépőét, maga Ady játssza vagyis Katkó Ferenc, talán azért is, hogy a színház kedvet csinálhasson a tudattöbbszöröződés és -hasadás korszerű (trendi) állapotához. A darab minden eddigi Ady-képet felülír.” (Zelei Miklós)

Főszerepben: Katkó Ferenc színművész, a Békéscsabai Jókai Színház tagja

Rendező: Köllő Miklós

 

 

Aktuelt


Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Joseph Haydn: 72. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:72 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 417 Joseph Haydn: 1. (D-dúr) kürtverseny, Hob. VIId:3 Wolfgang Amadeus Mozart: 2. (D-dúr) divertimento, K. 131

PÅ PLAKATEN


up to -20%
Robin Ticciati és a Hősi élet Køb Billetter

Szergej Rachmaninov: 1. (fisz-moll) zongoraverseny, Op. 1 Richard Strauss: Hősi élet, Op. 40

up to -20%
Marin Alsop és Sosztakovics Ötödikje  Køb Billetter

Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Hegedűverseny, Op. 14 Dmitrij Sosztakovics: 5. (d-moll) szimfónia, Op. 47

up to -20%
Chouchane Siranossian és a BFZ barokk együttese Køb Billetter

Szélmalomharc, viharos szerelem, ízléses kollázs, virtuóz minimalizmus, különc álláskeresés, érzelmi zuhatag és egy velencei muskétás – mindez barokk zenébe csomagolva.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.