Program


'Úton' - Szalonna és bandája - Akusztikus, autentikus

'Úton' - Szalonna és bandája - Akusztikus, autentikus

Szalonna és bandája – ahogy népzenei berkekben emlegetik a zenekart – nagyszabású műsorral ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A Magyar Állami Népi Együttes kísérőzenekaraként világot látott csapat három fontos gondolat köré csoportosítja két félidős előadását.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2015. február 19. csütörtök, 19:30

Az egyik a néptánc és népzene közti elválaszthatatlan kapcsolat. Ezen az estén hivatásos és amatőr táncosok egyaránt bemutatják tudásukat. Mesterek és példaképek, így lehetne összefoglalni a második gondolatkört. Ahogy fogyatkoznak a zárt falusi közösségek, úgy kell búcsút vennünk egyre több, hagyományos közegben felnőtt zenészegyéniségtől. Szalonna generációja talán az utolsó, amely még élő kapcsolatot ápolhat ilyen muzsikusokkal. Erdélyből és Rábaközből érkeznek vendégek: Varga István „Kiscsipás”, Kodoba Florin, Jámbor István „Dumnezu” és Greznár Zoltán. A harmadik fontos gondolat pedig a család, amely összeköti az előző két fontos területet, és erős háttérként, egyben motivációként szolgál. Szülők és testvérek muzsikálnak együtt az egykori hagyományozódás gyakorlatának 21. századi parafrázisaként. Kétségtelen, hogy a prímásokat csillogó szemmel figyelő kárpátaljai kisfiú nagy utat járt be, ahogy erre a koncert címe is utal. De az is világosan látszik, hogy az útnak még nincs vége. Várjuk a folytatást, boldog születésnapot!

Pál István Szalonna és Bandája -- Pál Eszter (ének); Pál István „Szalonna” (hegedű); Gombai Tamás (hegedű); Karacs Gyula (brácsa); Ürmös Sándor (cimbalom); Gera Attila (fúvós hangszerek); Doór Róbert (bőgő) Hagyományörző prímások Erdélyből és Magyarországról Táncosok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő (Fitos Dezső társulat), Fundák Kristóf, Kaszai Lili (Fölszállott a páva győztesei), Kökény Richárd, Bakos Gabriella (Magyar Állami Népi Együttes) Vendégzenészek: Czébely Beáta, Pál Katalin, Ötvös Sándor, Pál Lajos, Kelemen László
 

Ajánlatunk


Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125

Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob. I:103 Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.

Ajánló


akár -20%
Fischer és Nicolas Altstaedt Jegyvásárlás

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

akár -20%
Fischer és Mahler Titánja Jegyvásárlás

Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler:…

akár -20%
Koncert a természetért Jegyvásárlás

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!