A
startnál mindig másféle művész áll, zenész, színész, író, képzőművész. Az
alkotóemberrel nem életútinterjú készül, az alkotó rögtön előad valamit: zenél,
szaval, vetítünk. Erről a kiválasztott alkotásról diskurálunk. Vagyis tényleges
helyzetekben, művészet értő, alakító és befogadó helyzetben mutatkozik meg az
alkotó.
Ő
jelöli meg utána kedves művésztársát, akit „hasonló helyzetbe” hozunk.
Természetesen
a dramaturgia minden adott esetben más, hiszen változnak a művészeti ágak,
változnak a játékosok, és mivel szabad kezet adunk, vagyis maguktól és másoktól
is válogathatnak, nyilván más és más az estek ritmusa is.
De
a lényeg mindig egy: olyan pódiumestre hívjuk a nézőket, ahol az alkotók új
oldalukról ismerhetők meg. Így lesz a staféta egy szituációs, összművészeti
produkció.