Program


Mándy Ildikó Társulata: Őrjöngő röptünk
6

Mándy Ildikó Társulata: Őrjöngő röptünk

A két táncosból és egy prózai színésznőből álló kis társulat világok mozgatására vállalkozik a szinte üres színpadon.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Saturday, November 08 2025 7:00PM

„A két táncosból és egy prózai színésznőből álló kis társulat világok mozgatására vállalkozik a szinte üres színpadon. Szó szerint: Az ember tragédiája Eszkimó-színéhez nagy műgonddal társított mai szövegek, többek közt Kemény István és Harcos Bálint verseinek segítségével az emberi élet alapvető kérdéseit teszik fel, azután rögtön kézzelfoghatóvá is teszik a Honnan jöttünk/Hová megyünk/Kik vagyunkat, és magabiztos színpadi jelenléttel formálják a filozófiát csontig ható, de humortól meg mókázó kedvtől sem mentes, erőteljes színpadi létezéssé. Kísérletező kedvű színház- és táncbarátoknak érdemes rászánniuk egy órát.”

Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének utópikus színei és Harcos Bálint Naiv növény című írása adják a darab kiindulópontját. A világegyetemben ki tudja mióta bolyongó lény elmeséli, hogyan jutott ide, mi készteti örökös vándorlásra, mi ösztönzi, hogy minden csalódás és kudarc ellenére mindig újrakezdje. „A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Az előadás metaforikusan megfogalmazott, de jól körvonalazott világképében az ember magányos, kiszolgáltatott, örök küzdelemre ítélt lény, akit a mindent felülíró hit, mégis-morál tart életben. 

Örök harcát költői szövegekben és táncos jelenetekben fogalmazza meg. Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Kemény István, Thomas Mann szavaival szól lelkesedésről, hitről, kudarcról, kétségbeesésről, az életről.  A szó és a mozgás más-más hangsúlyokkal, de egymásba kapaszkodva mesél az ember örök küzdelméről a természettel és önmagával, a természetért és önmagáért. Előadásunkkal biztatást, erőt, hitet szeretnénk adni nézőinknek, hogy érdemes.  

Alkotók:

Bakonyi Jusztina
Mándy Ildikó
Szilágyi Krisztián
Záhonyi Enikő

Fotók: Dusa Gábor

Our offer


Iván Fischer was requested by the Berlin Konzerthaus to compose an opera for children based on Julia Donaldson and Axel Scheffler’s world-famous picture book, The Gruffalo. The humorous opera now premieres in Hungary in translation by Ádám Nádasdy. The production is recommended for children between the ages of 3 and 10.

Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Violin Concerto, Op. 14 Dmitri Shostakovich: Symphony No. 5 in D minor, Op. 47

Erwin Schulhoff: Five Pieces for String Quartet, WV 68 – arranged for string orchestra Johann Georg Albrechtsberger: Trombone Concerto Georg Friedrich Handel: Concerto Grosso in B-flat major, Op. 6, No. 7, HWV 325 Pyotr Tchaikovsky: Serenade for Strings in E minor, Op. 48

Suggestions


up to -20%
Fischer and Nicolas Altstaedt Buy tickets

Camille Saint-Saëns: Cello Concerto No. 1 in A minor, Op. 33 Anton Bruckner: Symphony No. 7 in E major, WAB…

up to -20%
Fischer and Nicolas Altstaedt Buy tickets

Camille Saint-Saëns: Cello Concerto No. 1 in A minor, Op. 33 Anton Bruckner: Symphony No. 7 in E major, WAB…

up to -20%
Fischer and Beethoven’s Ninth Buy tickets

Ludwig van Beethoven: Symphony No. 9 in D minor, Op. 125

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.