Podujatie


KRAMER KONTRA KRAMER

KRAMER KONTRA KRAMER

Avery Corman fenti című regénye nagy sikert aratott 1977-ben. Akkorát, hogy két évre rá film is készült belőle. A Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével készült mozi öt Oscart nyert! Az író el is készítette a színpadi változatot, ám ezt nagyon sokáig, egészen 2012-ig nem mutatták be. Akkor azonban egy magyar társulat színre vitte a darabot, a világpremierre így a Belvárosi Színházban került sor!

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: sobota, 26. júl 2014, 20:30

A produkció azóta az ország több pontján győzte meg a közönséget a színpadi verzió létjogosultságáról, most pedig Balatonfenyvesre érkezik. A címszerepekben Nagy Ervint és Kovács Patríciát láthatjuk, az előadást Rába Roland rendezi.

„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését.”

A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.

Naša ponuka


Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra tűzött nagyzenekari művek apró részleteinek kikísérletezésére és kamaramuzsikálásra szolgál, hanem itt zajlik a klasszikus zenéért rajongó következő generációk kinevelése is.

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?

Tipy


Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet…

Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313 Franz Schubert – Gustav Mahler: 14.…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.