Program


III/II-es Richárd avagy hús és hentesáru
3

III/II-es Richárd avagy hús és hentesáru

Bőkezű volt még erején felül is; gazdag ajándékokkal bizonytalan barátokat szerzett magának, és azután kénytelen volt, másutt zsákmányolni és zsarolni, ami biztos gyűlöletet hozott számára. Alattomos volt és hallgatag, szavaiban alázatos, szívében kevély. Mindig kész megcsókolni azt, kit megölni szándékozott. Céljának elérése végett nem kímélte életét egy embernek sem, aki útjában állt.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Saturday, May 10 2014 8:00PM

Nem túl széles késsel egy tenyérnyire a szegytől a fej felé eső részen megszúrjuk, és a mellkasnál lévő ütőereket iparkodunk elvágni olyformán, hogy a behatolás alatt lefelé irányuló vágásokat teszünk. Ügyelnünk kell arra, hogy túlságosan befelé a gerinc irányában ne hatoljunk, mert akkor a légcsövet vágjuk el, aminek az a hátránya, hogy a vér a tüdő levegője által széjjelfröcsög. Ha a szúrás szakszerűen sikerül, és az ütőereket is elvágtuk, akkor abban a pillanatban már összehúzódik és agonizál, a vér pedig a kés kihúzása után bő, erős sugárban hatol ki a nyíláson.

Külön köszönet Kovács Andreának

Az előadás az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány közreműködésével készült.

Az előadásban a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatások tapasztalhatók, ezért csak erős idegzetűeknek, valamint 18 éven felülieknek ajánlott.

Our offer


Camille Saint-Saëns: Cello Concerto No. 1 in A minor, Op. 33 Anton Bruckner: Symphony No. 7 in E major, WAB 107

Ludwig van Beethoven: Symphony No. 9 in D minor, Op. 125

Suggestions


up to -20%
Concertino – 2. Buy tickets

Othmar Schoeck: Summer Night, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: Flute Concerto No. 1 in G major, K. 313 Franz Schubert…

Will you come at midnight and listen to some classical music while lounging on a beanbag, just an arm’s length…

up to -20%
Robin Ticciati and A Hero’s Life Buy tickets

Sergei Rachmaninoff: Piano Concerto No. 1 in F-sharp minor, Op. 1 Richard Strauss: Ein Heldenleben (A Hero’s Life), Op. 40

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.