Szerzője vallomása szerint a mű minden egyes pillanatát halálfélelem
itatja át, ugyanakkor a halálosan komoly mondandót abszurd humorba
csomagolja – ettől válik jellegzetesen Ligeti-opusszá. Jelenetei csak
lazán kapcsolódnak egymáshoz, a cselekménynek nincs iránya, ellentétben a
hagyományos operákkal. „Megmaradtam a színes, képregényszerű zenei és
drámai történés ötlete mellett: legyenek a karakterek és a színpadi
szituációk közvetlenek, rövidre fogottak, nem pszichologizálók, és
meghökkentőek – emlékezett vissza a Ligeti György a komponálás menetére.
– A színpadi történés és a zene legyen veszélyesen bizarr, egészen
túlzó, egészen őrült. A nagy világvége következtében – mely mint egy
szappanbuborék, kipukkad – senki nem hal meg, csak éppen a Nagy kaszás;
és ha valóban ő volt a halál, akkor megvalósul az »Örök Élet«”.
Ez Ligeti György komikus apokalipszise, vagy vérfagyasztó rekviemje –
döntse el a néző. A produkció, amelyet a kortárs zene egyik vállalkozó
szellemű és avatott karmestere, Vajda Gergely vezényel, az évad egyik
kiemelkedő eseményének ígérkezik.
Műsor: Ligeti György: Le grand macabre –kétfelvonásos operaKözreműködik:
Pannon Filharmonikusok – Pécs,
Amadinda Ütőegyüttes