Ezen az estén, amelyen Vizeli Balázs, a magyar népzene régi rétegeinek egyik leghitelesebb előadója lesz a társa, az autentikus népzene lesz a közös nevező. Közös munkájuk a nyolcvanas évek második felében kezdődött, amikor a SOTE néptáncegyüttese felkérte őket egy román tánckoreográfia zenei kíséretére. Akkoriban még merész újításnak számított szaxofonon, egy ilyen – népzenetörténeti léptékkel mérve – új hangszeren népzenét játszani, mégpedig stílushű, régies frazeálással. A dolog pikantériájához hozzátartozik az a hangszertörténeti tény is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a régi magyar hangszernek tartott tárogató mai formájában későbbi találmány, mint a szaxofon. A következő fontos találkozás a két zenész életében egy különleges formációhoz, egy „népzenei fesztiválzenekarhoz”, a Rendhagyó prímástalálkozóhoz kötődik. E produkció gerincét az anyanyelvi szinten beszélt magyar népzene alkotja, koncertmestere pedig a komolyzenében és népzenében egyaránt járatos Lakatos Róbert. Dresch Mihály és Vizeli Balázs zenéjét egyszerre jellemzi hagyománytisztelet és alkotó előadóművészet.
A klasszikus zenei előadásnál megszokott zeneszerzés-interpretáció viszony itt megváltozik: az előadás folyamán legalább annyi kreatív energia szabadul fel, mint a megelőző fázisban. Mindez messze túlmutat az ihletett interpretáción úgy, hogy közben olyan zenészegyéniségeket idéznek meg, mint Halmágyi Mihály és Zerkula János Gyimesből vagy Maneszes Márton és Csete Árpád az erdélyi Magyarszovátról.
Közreműködik: Dresch Mihály (szaxofon, furulya); Vizeli Balázs (hegedű); Tintér Gabriella (ének, gardon); Mester László (brácsa); Szabó Csobán Gergő (bőgő)
