Tytuł


Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: niedziela, 22 Grudnia 2024 19:00

Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan
kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt levő díszes dobozokban. Késve betoppan a gyerekek mókás keresztapja, Drosselmeyer bácsi, aki különleges, felújított játékokat hozott a zsákjában. Marikának megtetszik egy régi diótörő báb. A kislány az este izgalmai után új játékát ölelve alszik el a karácsonyfa alatt. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, a játékok életre kelnek, majd a szobát egerek népesítik be, élükön a gonosz Egérkirállyal. Diótörő herceg és barátai segítenek a lánynak,
majd a hópihék országa után Tortavárba jutnak, ahol Cukorszilva tündér és Sütiséf úr a cukrász csapatával újabb és újabb csodás helyekre kalauzolja őket a varázslatos mesevilágban. Megindul a kalandok sorozata. Marika álmában, mint Mária hercegnő táncol Diótörő herceggel. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben, melynek végén újra együtt öleli egymást a család karácsony este.

Marika: Diletta Savini / Giordana Marzocchi
Diótörő: Czár Gergely / Francesco Totaro
Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila
Frici, Marika testvére: Vincze Lotár
Anya és Egérkirálynő: Nyeste Adrienn
Apa és Sütiséf úr: Francesco Totaro / Czár Gergely
Szakácsnő és Cukorszilva Tündér: Letizia Melchiorre
Barbie hercegnő: Diletta Ranuzzi
Baltazár manó: Kiss Róbert
Egérkirály: Füzesi Csongor
Rózsaherceg: Graziano Bongiovanni
Kínai lány: Nier Janka
Arab lány: Miriam Munno
Spanyol lány: Csató Málna
Gyerekek, Hópihék, Cukrászok, Egerek, Rózsák: Miriam Munno, Nier Janka, Diletta Ranuzzi, Letizia Melchiorre, Giordana Marzocchi / Diletta Savini, Chiara Gionti, Csató Málna,Vincze Lotár, Kiss Róbert, Füzesi Csongor, Graziano Bongiovanni

Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Szabó Dániel
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Vizuál: Madarász „Madár” János
Díszletterv, szcenika: Tóth Kázmér
Díszlet kivitelezés: Scabello
Társkoreográfus: Czár Gergely
Koreográfus: Juronics Tamás

Partnerek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, Kulturális és
Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, MMA, Kortárs Balettért Alapítvány
Novotel Hotel – Szeged, CE Glass Industries, Busz Travel – Császár József, Hétkávézó, Pick
Szeged Kézilabda, Palánta Salátabár - Szeged, Porsche Szeged, Porsche M5, Szegedi
Közlekedési Társaság, Skechers Central Eastern Europe
Rádió88, Marie Claire, Kultúra.hu, Délmagyarország

Juronics Tamás – művészeti vezető
Pataki András – igazgató
Czár Gergely - próbavezető
Nyitrai Tímea – művészeti titkár
Gáti Katalin Teodóra – PR menedzser
Bocsi Petra – marketing munkatárs
Ilyés Róbert – műszaki vezető, ügyelő
Csányi Ágnes - öltöztető
Nemzetközi képviselő: ballets

Fotó: Lakatos János
Műsorfüzet design: Kónya Zsolt

Nasza oferta


Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313 Franz Schubert – Gustav Mahler: 14. (d-moll, „A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810 – vonószenekari változat

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra tűzött nagyzenekari művek apró részleteinek kikísérletezésére és kamaramuzsikálásra szolgál, hanem itt zajlik a klasszikus zenéért rajongó következő generációk kinevelése is.

Proponujemy również


Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet…

Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?

od -20%
Marin Alsop és Sosztakovics Ötödikje  Kup bilet

Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Hegedűverseny, Op. 14 Dmitrij Sosztakovics: 5. (d-moll) szimfónia, Op. 47

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.