DEMJÉN 70 ünnepi koncert
Demjén Ferenc idén ünnepli 70. születésnapját, melynek alkalmából az ünnepek előtt Szolnokra látogatunk, hogy a közönséggel együtt idézzük fel életművének legkedveltebb dallamait. więcej
Demjén Ferenc idén ünnepli 70. születésnapját, melynek alkalmából az ünnepek előtt Szolnokra látogatunk, hogy a közönséggel együtt idézzük fel életművének legkedveltebb dallamait. więcej
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Sobota, 17 Grudnia 2016 19:30
A több, mint fél évszázada tevékenykedő művész számos díjat tudhat magáénak (néhány közülük: Huszka Jenő-díj, EMeRTon-díj, Artisjus-díj, Kossuth-Díj). Az első jelentősebb sikereit a Bergendy zenekar énekes-dalszövegírójaként érte el, s a zenekarral 6 lemezt jelentettek meg 1970 és 1978 között. Ennek az időszaknak a hajnalán született többek között a "Jöjj vissza, vándor" című sláger, mely a mai napig elhangzik koncertjein. Később a V'Moto-Rock együttes frontembereként halmozta a sikereket, velük 7 lemez került kiadásra 1978 és 1987 között. Eközben szóló karrierje is kezdett kibontakozni, melynek során számos szólólemez látott napvilágot, szám szerint 17. Ezen kívül még 4 koncertlemez és 8 válogatáslemez fűződik a nevéhez. Pályafutása során számos fülbemászó sláger született, zenéje generációkon átívelő. Koncertjein a fiatal, a középkörű és az idősebb korosztály egyaránt megtalálható.
Koncert kezdés: 19:30
Kapunyitás: 18:00
Jegyárak:
Álló: 3900
Ülő: 4900
Műsor: Robert Schumann: 3. (Esz-dúr, „Rajnai”) szimfónia, Op. 97 Richard Wagner: A walkür – Wotan búcsúja és tűzvarázs
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.