program


Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház
5

Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház

Életképek, történetek, karakterek egy falu életéből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály lélekemelő zenéjével, amiből egy saját törvények szerint működő ismerős világ áll össze. Bodosi György életműve a lokálisból merít és az egyetemes felé tart.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Mandag, 10. Marts 2025 19:00

Forte Társulat – Szkéné Színház – Kultháló
AZ IDŐ MARASZTALÁSA – Bodosi György művei alapján
Tájképek egy falusi írótól

Horváth Csaba és Földeáki Nóra több mint egy éven át kutatta dr. Józsa Tivadar, írói nevén Bodosi György szellemi hagyatékát a Balaton-felvidéki Pécselyen. A falu és a szomszédos települések körorvosaként hosszú évtizedekig szolgált polihisztor szerzői munkássága sem a saját közegében, sem szélesebb irodalmi körökben nem közismert, pedig indulását Illyés Gyula és Weöres Sándor is támogatta. Fő hivatásának szentelte az életét, s miközben járta a térség falvait, mindent megfigyelt. A falusi ember karakterét, sorsát, életformáját és problémáit, a természeti jelenségeket, állatokat, növényeket, az idők változását és az univerzum tanításait.

Az idő marasztalása ennek a lenyomata. Életképek, történetek, karakterek egy falu életéből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály lélekemelő zenéjével, amiből egy saját törvények szerint működő ismerős világ áll össze. Bodosi György életműve a lokálisból merít és az egyetemes felé tart. Ezért is érdemes arra, hogy kiemeljük az ismeretlenség ködéből és közkinccsé tegyük.

SZEREPLŐK: Földeáki Nóra, Hevesi Fanni eh., Kondákor Ajsa Panka eh., Bari István eh.,
Fehér László, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Pallag Márton, Widder Kristóf

ZENE: Dresch Mihály
ZENÉSZEK: Dresch Mihály, Zimber Ferenc, Mohácsy Lőrinc Ágoston

RENDEZŐ: Horváth Csaba

Fotók: Éder Vera

Megvalósult a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával.

Aktuelt


Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob. I:103 Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Szergej Rachmaninov: 1. (fisz-moll) zongoraverseny, Op. 1 Richard Strauss: Hősi élet, Op. 40

PÅ PLAKATEN


up to -20%
Fischer és Mahler Titánja – Iván mesél Køb Billetter

Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler:…

up to -20%
Fischer és Nicolas Altstaedt – Iván mesél Køb Billetter

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.