program


BERECZKI ZOLTÁN AKUSZTIK

BERECZKI ZOLTÁN AKUSZTIK

Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága tesz igazán különlegessé! Színész, zenei producer, arany- és platinalemezes, Fonogram díjas énekes. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Lørdag, 29. Juni 2019 20:00

A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el az Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakát és még ebben az évben megjelentette első szólólemezét „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ’Csináljuk a fesztivált’ című műsorában, amelynek egyik sorozatát meg is nyerte, részt vett a TV2 ’A nagy duett’ című műsorában és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is. 

Álomkép, majd Illúzió néven futó turnéja 2014 óta teltházas előadásokkal örvendezteti meg a hálás közönségét.

Ezúttal a legismertebb slágerekből összeállított akusztikus koncerttel fog színpadra állni, két zenésztársával együtt. Előzenekar a Latin Lounge.

Esőhelyszín:Bajor Gizi Közösségi Ház – 8623 Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.

Aktuelt


Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler: 1. (D-dúr, „Titán”) szimfónia

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

PÅ PLAKATEN


up to -20%
Fischer és Mahler Titánja – Iván mesél Køb Billetter

Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler:…

up to -20%
Fischer és Nicolas Altstaedt Køb Billetter

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.