Podujatie


Baráti Kristóf és a Belgrádi Filharmonikusok

Baráti Kristóf és a Belgrádi Filharmonikusok

A Müpa által 2016/17-re Az évad művészévé választott Baráti Kristóf Szerbia első számú szimfonikus zenekarával, a balkáni háború után, 2000-ben újjászületett, de 1923-ban alapított Belgrádi Filharmonikusokkal ad közös hangversenyt az elsősorban német zenekarokkal dolgozó, keresett francia karmester, Fabrice Bollon vezényletével.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: nedeľa, 20. november 2016, 19:30

A műsor nyitányaként az 1900-ben született és 1984-ben elhunyt, az egykori Jugoszláviában nagy szakmai tekintélynek örvendett horvát szerző, Marko Tajčević egzotikus koloritú zenekari műve szólal meg.
Csodagyerek-éveit maga mögött hagyva, Baráti több nemzetközi versenyen ért el dobogós helyezést, ezek közül is kiemelkedik az 1997-es Erzsébet Királyné Verseny, amelyen legfiatalabb döntősként harmadik lett. Miután mentora, a Milstein-, Menuhin-, Szeryng-örökséget továbbvivő Eduard Wulfson foglalkozott vele, ismét megmérettette magát: 2010-ben elnyerte a hegedűsök Oscar-díjának nevezett moszkvai Paganini Verseny első díját. A Kossuth-díjas, 1703-ban készült Stradivarin játszó magyar hegedűs rendkívüli képességeit, virtuozitását, mély zeneiségét, valamint izgalmakat, kalandokat kereső személyiségét jelzi, hogy lemezre vette Bach valamennyi szólóhegedűre írott művét, Beethoven összes hegedű-zongora szonátáját és Paganini két hegedűversenyét. Utóbbiak közül szólaltat meg egyet ezen a koncerten, valamint a Bartók nagy hatású kamarapartnerének, Arányi Jellynek dedikált Ravel-bravúrdarabot, amely - akárcsak a körülbelül ugyanabban az időben született Tűzmadár-szvit - a koncerttermek méltán kedvelt műsorszáma.

Tajčević: Hét balkáni tánc
Paganini: D-dúr hegedűverseny, No. 1, op. 6
Ravel: Tzigane
Stravinsky: Tűzmadár-szvit, No. 2 (1919)

Rendező: Müpa

Naša ponuka


Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313 Franz Schubert – Gustav Mahler: 14. (d-moll, „A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810 – vonószenekari változat

Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob. I:103 Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Tipy


Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler:…

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.