Program


Advent Concert with the New Liszt Ferenc Chamber Choir

Advent Concert with the New Liszt Ferenc Chamber Choir

Erdei Péter karnagy neve fogalom a zenei életben. Évekig vezette a Magyar Rádió Énekkarát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, érdemes művész. Töretlen elhivatottságát jelzi, hogy 2010-ben frissdiplomásokból és végzősökből énekkart verbuvált és – egy három évtized után megszakadt hagyományt fölélesztve – megalapította az Új Liszt Ferenc Kamarakórust.  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Tuesday, December 10 2013 7:00PM

A kivételes adottságú tagokból álló együttes nemhogy kerülné, de egyenesen keresi az embert próbáló kihívásokat; hiszen elsősorban komoly énektechnikai felkészültséget igénylő és a nagyközönség számára kevésbé ismert kortárs darabok előadására specializálódott. (Mindeközben természetesen a jól ismert klasszikus műveket sem mellőzik teljesen.) Kitűnő példája az elmondottaknak a kamarakórus adventi hangversenye, melyen a késő reneszánsz-korai barokk szerző, Giovanni Gabrieli két tétele mellett (Jubilate Deo, O Jesu, mi dulcissime) felcsendül Benjamin Britten egyik legkorábbi műve, a Himnusz Szűz Máriához, valamint az egyik legizgalmasabb kortárs zeneszerző, a finn Einojuhani Rautavaara Magnificat című misztikus szerzeménye is. Két magyarországi bemutató teszi a koncertet valóságos eseménnyé: az egyéni hangú észt komponista, Arvo Pärt A szarvas siralma fantázianevű tétele, valamint a szintén kortárs, autodidakta spanyol zeneszerző és kórusvezető, Javier Busto sorozata, mely a Négy motetta karácsony idejére címet viseli.

Műsor:

Arvo Pärt: A szarvas siralma (magyarországi bemutató)

G. Gabrieli: Jubilate Deo

Britten: Himnusz Szűz Máriához

Einojuhani Rautavaara: Magnificat

G. Gabrieli: O Jesu, mi dulcissime

Javier Busto: Négy motetta karácsony idejére (magyarországi bemutató)

Our offer


Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Violin Concerto, Op. 14 Dmitri Shostakovich: Symphony No. 5 in D minor, Op. 47

Ludwig van Beethoven: Symphony No. 9 in D minor, Op. 125

Suggestions


up to -20%
Robin Ticciati and A Hero’s Life Buy tickets

Sergei Rachmaninoff: Piano Concerto No. 1 in F-sharp minor, Op. 1 Richard Strauss: Ein Heldenleben (A Hero’s Life), Op. 40

Will you come at midnight and listen to some classical music while lounging on a beanbag, just an arm’s length…

up to -20%
Sir John Eliot Gardiner and the BFO Buy tickets

Jean Sibelius: Six Songs – Sydämeni laulu (Song of My Heart), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: Symphony No. 103…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.