Szólistaként bejárta Európát, Amerikát, Indiát, Kínát, Japánt; triójával
játszott Londonban a királyi család jelenlétében, és a Royal Festival
Hallban is adott koncertet. Zeneszerzőként 130-nál több filmzenét
szerzett, közülük kettőt Oscar-díjra jelöltek. Munkássága hatvan éve
alatt több mint 80 dalt, 150 zsoltárt, operát, hat balettet, szimfonikus
versenyműveket, misét alkotott.
Szakcsi Lakatos Béla a kortárs magyar kultúra egyik nemzetközileg is
elismert reprezentánsa. A hazai jazztörténetben - előbb a Rákfogó, majd
a Saturnus együttessel - elévülhetetlen szerepe volt a fúziós jazz
térnyerésében. Koncertjeire manapság a jazz és a kortárs improvizáció
ötvözése jellemző. Ezzel túllépi a megszokott kereteket, s a klasszikus
és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló,
progresszív előadást hoz létre. Koncertjei közül jó néhányat áldozott
már önzetlenül a Magyar Hospice Alapítvány javára, mert mindig kész
olyan ügyek támogatására, mint a gyógyíthatatlan daganatos betegek
megsegítése, illetve a romák felkarolása.
Közreműködők: Creative Art Trió (Vukán György, Berkes Balázs, Balázs Elemér)