Program


Vörös Szilvia és Mocsári Károly

Vörös Szilvia és Mocsári Károly

„Először akkor éreztem, hogy nyerhetek, amikor láttam Marton Éva arcán a mosolyt, amint felkonferálja a nagydíjast.” Az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fődíjasa, a Zeneakadémián 2013-ban végzett, egyedüli magyarként a döntőbe jutott Vörös Szilvia nyilatkozott ekként a verseny legfeszültebb pillanatairól.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2015. november 7. szombat, 19:00

„Borzasztóan érdekes, hogy a zsűri az első naptól fogva szinte ragaszkodott az első helyéhez – nyilatkozta Marton Éva –, én azonban nem pontozhattam, mert Szilvia valamikor a növendékem volt. A versenyre már nem én készítettem föl, hiszen egy éve már egyedül dolgozik, önálló művész.” Első önálló zeneakadémiai dalestjén az 1986-os Liszt-Bartók verseny győztese, napjaink egyik meghatározó Rahmanyinov-játékosa, Mocsári Károly lesz a Prima Junior-díjas énekesnő partnere. Az orosz mester dalaiból és zongoraműveiből állítottak össze páratlanul izgalmas műsort. „Az oratóriumok és a dalok kicsit más hangot és hangvételt követelnek meg, mint az opera – mondta egy interjúban Vörös Szilvia – Az egyházi műveknél fontos, hogy lélekben is ott legyen az ember, a dalok pedig azért állnak közel hozzám, mert bensőségesek.”

Műsor:

Rachmanyinov: cisz-moll prelűd op 3./2
Rachmanyinov: Szívem titkos hangjai op 26/1
Rachmanyinov: Vocalise op 34/14 (Kocsis Zoltán átirata)
Rachmanyinov: Tavaszi áradás op 14/11
Rachmanyinov: Románc op 10/6
Rachmanyinov: Ne légy szomorú op 14/8
Rachmanyinov: Reggel op 4/2
Rachmanyinov: Az éj titkos csendjében op 4/3
Rachmanyinov: Könyörögve kérlek op 4/1
Rachmanyinov: A katona menyasszonya op 8/4
Rachmanyinov: g-moll prelűd op 23/5
Rachmanyinov: Ablakom előtt op 26/10
Rachmanyinov: Tavirózsa op 8/1
Rachmanyinov: Pulcsinella op 3/4
Rachmanyinov: gisz-moll prelűd op 39/12
Rachmanyinov: Szép mint a nap op 14/9
Rachmanyinov: Mikor nála jártam op 14/4
Rachmanyinov: Like blossom dew freshened to gladness Op 8/2
Rahmanyinov: Esz-dúr etűd, op. 33/7

Közreműködik: Vörös Szilvia (szoprán), Mocsári Károly (zongora)

Ajánlatunk


Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6 Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob. I:103 Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Hegedűverseny, Op. 14 Dmitrij Sosztakovics: 5. (d-moll) szimfónia, Op. 47

Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.

Ajánló


akár -20%
Fischer és Nicolas Altstaedt – Iván mesél Jegyvásárlás

Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek. Az együttes próbaterme nemcsak a műsorra…

akár -20%
Concertino – 2. Jegyvásárlás

Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313 Franz Schubert – Gustav Mahler: 14.…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!