Szent István - egy ország születése
Történelmi rockoperával emlékezik meg az idén az 1120 éves magyar államiság születéséről augusztus 20-án 20.30 órától Kecskemét város önkormányzata.
Történelmi rockoperával emlékezik meg az idén az 1120 éves magyar államiság születéséről augusztus 20-án 20.30 órától Kecskemét város önkormányzata.
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. augusztus 20. szombat, 20:30
A Szent István - Egy ország születése rockopera első alkalommal látható a Kecskemét főterén. Budapesten elsőként 2007-ben, a Hősök terén mutatták be nagy sikerrel tízezer néző előtt Czomba Imre zenéjével.
A 2016. évi ünnepségsorozat alkalmából átdolgozott látványos táncfantázia énekesek, táncosok, tűzművészek, gólyalábasok szereplésével narratív módon idézi fel az ország alapítását a honfoglalástól 1083. augusztus 20-ig, István király Szent László uralkodása alatt történő szentté avatásáig. Bemutatja az ország születésének történetét, elsősorban István király Imre fiához intézett intelmeit helyezve a középpontba, melyet először most zenésítettek meg.
A különleges előadás érdekessége, hogy a darabban feltűnik a Szent Korona másolata is, a koronázási palásttal és a jogarral együtt. Már-már önálló szereplőként jelenik meg az előadásban tűz: hol az otthon melegét, hol sámánok jóshelyét, hol pedig a harcok hevét vagy épp a megtisztulást szimbolizálja a jelenetek során. Az előadás egyik csúcspontja a kenyér szentelésének ünnepsége. Természetesen nem hiányozhat a ló sem a színpadról.
Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313 Franz Schubert – Gustav Mahler: 14. (d-moll, „A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810 – vonószenekari változat
Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Hegedűverseny, Op. 14 Dmitrij Sosztakovics: 5. (d-moll) szimfónia, Op. 47
Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet…
Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107
Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!