Mindig másképp - Unplugged 2016 - Zorán
„Mindig másképp” Zorán koncert Unplugged 2016
Zorántól utoljára Unplugged – vagyis akusztikus hangszerekkel előadott – koncertet a 90-es évek elején hallhatott a közönség.
több
„Mindig másképp” Zorán koncert Unplugged 2016
Zorántól utoljára Unplugged – vagyis akusztikus hangszerekkel előadott – koncertet a 90-es évek elején hallhatott a közönség.
több
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. március 20. vasárnap, 20:00
Koncertjei azóta is megőrizték ezt az alapvetően akusztikus hangzást, de a mostani műsorban ez még nagyobb hangsúlyt kap. Ennek érdekében sok dalt áthangszereltek, és az új hangzásban fontos szerepe van a produkcióban most először megjelenő vonósnégyesnek is. A többiek, a hosszú évek óta együtt játszó, virtuóz zenészekből álló Zorán-csapat is mindent megtesz azért, hogy az összhatás még élvezhetőbb és még attraktívabb legyen.
Ami a Zorán-koncerteknél már évtizedek óta változatlan, az a magas művészi színvonal, a zenélésnek a közönségre is átragadó öröme, és a mindent átható profizmus.
És még van valami, amiben biztosra mehetünk Zoránnál: nem akar a „babérjain ücsörögni”, és erős szándék munkál benne, hogy évről-évre valami újjal örvendeztesse meg közönségét.
A szlogen most sem változott: mindig másképp!
További információ és jegyrendelés: www.zoran.koncert.hu
Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?
Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.
Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.
Erwin Schulhoff: Öt darab vonósnégyesre, WV 68 – vonószenekari átirat Johann Georg Albrechtsberger: Harsonaverseny Georg Friedrich Händel: B-dúr concerto grosso,…
Ludwig van Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125
Prégardien, Selig, Gaul, Wunderlin, Fischer
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!