Amióta ember él a földön, azóta foglalkozik vadászattal. Kezdetben életét kellett megvédenie a ragadozóktól és táplálékát biztosítani — hogy legyőzhesse a nálánál erősebb állatokat, ki kellett találnia a fegyvereket, amelyet azután fokozatosan fejlesztett, a kőbaltától a távcsöves és hangtompítós puskáig. A vadászat akkor is megmaradt, amikor már nem volt létszükséglet, szórakozássá és sporttá alakult. Számtalan festmény és irodalmi leírás szól vadászatokról, nem csoda hát, hogy gyakran felbukkan ez a téma a zenében is. A vadászatokon egy jellegzetes hangszert használnak, a kürtöt, amelyre azért van szükség, hogy az erdő sűrűjében egymástól eltávolodó és egymást nem látó vadászok értesíteni tudják egymást a hangszer messze hangzó, zengő hangjával.
Kialakultak egyezményes kürtjelek, amelyeket a vadászat minden résztvevője ismer. Ez az oka annak, hogy a szimfonikus zenében ma is használt kürt „hivatalos” neve vadászkürt és a kürtre írott zeneművek gyakran idézik az igazi vadász-jeleket. Antonio Vivaldi (1678-1741) leghíresebb művében, A négy évszak c. sorozat Ősz részében úgy ábrázol vadászatot, hogy a hegedűk utánozzák a kürt hangját. Leopold Mozart (1719-1787), a nagy zeneszerző W. A. Mozart apja, komponált rövid szimfóniát a vadászatról, amelyben a kürtökön kívül még puskalövés is elhangzik. A híres német operaszerző, Carl Maria Weber (1786-1826) egyik legismertebb operája „A bűvös vadász”, a dalmű bevezető zenéjében is fontos szerepe van a kürtnek.
