A Művészetek Palotája megnyitása évében, 2005-ben zajos siker övezte a most visszatérő zeneszerző-dirigens és a Philharmonia Zenekar koncertjét. Az Esa-Pekka Salonen által négy éve vezetett londoni csúcszenekar 1945-ben alakult; neve összefonódott Otto Klempererével, de a 20. század más dirigens-legendái is rendszeresen álltak az élén, ahogyan napjaink világhírű karmesterei is. A húsz évig a Los Angeles-i Filharmonikusok zeneigazgatói tisztét betöltő Salonen legalább annyira hazája, Finnország zene követe, mint a kortárs és a 20. századi zenéé, így érthető, ha sokszor tűzi műsorra a finn nemzeti zene megteremtőjének alkotásait.
Sibelius muzsikája az utóbbi évtizedben valóságos reneszánszát éli. A Pohjola lánya című szimfonikus fantázia 1906-ban keletkezett; nem vetekszik ugyan a Finlandia, a Tuonelai hattyú, a Valse triste vagy a d-moll hegedűverseny népszerűségével, néha azonban megszólal a világ hangversenytermeiben, ezt is a Kalevala egyik fejezete ihlette. A Hegedűverseny is nagyjából vele egy időben keletkezett, a szerző a tizenkét éves csodagyereknek, Vecsey Ferencnek ajánlotta, aki sikerre vitte; azóta is Sibelius egyik leggyakrabban előadott alkotása ez a versenymű.
Budapesten a mozgalmas csodagyerek-kort már maga mögött hagyó Leila Josefowicz kicsit idősebben, tizenhét évesen rögzítette a felvételt, tizenöt évvel később ő mutatta be Esa-Pekka Salonen hegedűversenyét. Röviden: rendhagyónak ígérkezik a koncert, és Salonen friss szemléletét ismerve az lesz a törzsrepertoárhoz tartozó Hetedik Beethoven-szimfónia előadása is.
