Az első szalondélutánra 2011. október 30-án délután 16:00-kor, az Iparművészeti Múzeum dísztermében kerül sor. A koncerteken Szilasi Alex zongoraművész és Mácsai János hangszerrestaurátor beszélgetnek a hangszerről, a korról és a művészekről, akikhez ez a hangszer közel állt. Az anekdotákat zenei illusztrációkkal színesíti Szilasi Alex zongoraművész.
A budapesti Iparművészeti Múzeum számos olyan hangszert őriz, mely míves kivitele mellett zenetörténeti jelentőséggel is bír. Az Iparművészeti Múzeum Baráti Köre a Zeneszalonnal együttműködve ezt a rejtett kincset szándékozik a közönség számára is megtekinthetővé, és a későbbiekben meghallgathatóvá is tenni.
A gyűjtemény egyik míves darabját, az aranyozott Pleyel Estrade modellt már sokan ismerhetik. Zene- és hangszertörténeti szempontból azonban kivételesen értékes az az 1820-as években készült bécsi Conrad Graf zongora is, amelynek felújítása 2012-ben kezdődik. A Liszt Ferenc ifjúkorából datálható hangszer a bécsi hangszerépítés legkiválóbb mesterének, Conrad Grafnak a munkája. Zongorái Beethoven, Schubert, Schumann és Brahms munkásságát is megihlették. Élete során 3000 darab körül elkészült zongorájából ma már kevesebb mint 60 darab létezik. Ezek egyike az Iparművészeti Múzeum bútorosztályának gyűjteményét gazdagítja. A felújításához szükséges források gyarapításához kívánunk hozzájárulni három vasárnap délutáni ismeretterjesztő hangversenyünkkel.
Graf zongoráinak a zenetörténetre gyakorolt valódi hatását a kutatók még nem dolgozták fel érdemeihez illően. Hangszerei a korai romantika és a kései klasszika határvonalán meghatározó
szerepet játszottak abban az időpillanatban, mikor a bécsi és a német hangszerépítés útjai elváltak egymástól. Graf a teljesen kiegyensúlyozott, kristálytiszta hangzáskép mellett nagy súlyt fektetett az „éneklő” játék lehetőségére. Hangszereinek lágy felhangjai, a zongoratestből sugárzó melegség sajátos karaktere olyan művészek vonzalmát váltotta ki, mint Chopin, Schumann, Brahms vagy Clara Wieck. A felhasznált anyagok is alátámasztják mindezt, Graf ugyanis igyekezett minél kevesebb fémet használni a konstrukció merevítéséhez.
Ellentétben a kor tendenciájával, sokáig csak fa gerendázattal, és a megerősített oldalakkal kompenzálta a húrok egyre növekvő feszítőerejét, így próbálva megőrizni a hangzás karcsúságát. Némelyik zongoráján egy vékony fenyőlapot, diffúzort is tett a húrok fölé, hogy lágyabbá tegye a hangot.
Sokpedálos modelljein valóságos hangszín kavalkádot lehetett kelteni, például fagott, hárfa, és ún. „janicsár-zene” regiszterekkel. Különös gondot fordított zongorái díszítésére is, melynek révén – mai kifejezéssel élve – a „prémium” kategóriába tartoztak a hangszerei. A Graf zongorák ma a hangszergyűjtemények keresett modelljei közé tartoznak, korlátozott darabszámuk miatt igen magas áron cserélnek gazdát, jó állapotban levő példányaikért akár 100.000 eurót is megfizetnek.
