Program


Ahol a farkas is jó
8

Ahol a farkas is jó

1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnt el Törökszentmiklóson. A játszóterek elnéptelenedtek, a gyerekeket nem engedték egyedül iskolába, voltak, akik vérváddal illették a zsidókat, mások titokzatos CIA-ügynököket gyanúsítottak a kislányok elrablásával.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. március 7. hétfő, 19:00

Nem sokkal később a húsz éves Jancsó Piroskára terelődött a gyanú. A lány először azt vallotta, hogy az áldozatokat a helyi orosz helyőrség katonái erőszakolták és gyilkolták meg. Később azt állította, hogy a kéjgyilkosságokat egyedül követte el, majd saját anyját vádolta bűnrészességgel. A bíróság halálra ítélte.

Rubin Szilárd tizenkét évvel később, Piroska fényképének megpillantásakor beleszeretett a halott lányba. Koncepciós pert sejtett az ítélet mögött és kutatni kezdett; több mint negyven éven át dolgozott megszállottan a Piroskának emléket állító, Aprószentek című regénytorzón, mely 2012-ben jelent meg.

Gothár Péter rendezése a több évtized után is titkokkal teli bűnügy, a nyomozás és a per eseményeit rekonstruálva ennek a megszállottságnak, Rubin halálra ítélt, lehetetlen szerelmének történetét meséli el.

Közreműködik: Alim Adilov m.v., Jéger Zsombor e.h., Pálya Pompónia e.h., Prohászka Fanni e.h., Somhegyi György e.h., Horváth József, Nedár Barnabás, Ilham Adilov m.v., Botka Zoltán

Háttérképek: Csikszentmihályi Berta
Hang: Wirth Tamás
Maszk. Vég Attila

Az előadás hossza 1 óra 50 perc.

Bemutató: 2014. február 14.

Ajánlatunk


Camille Saint-Saëns: 1. (a-moll) csellóverseny, Op. 33 Anton Bruckner: 7. (E-dúr) szimfónia, WAB 107

Julia Donaldson és Axel Scheffler világszerte ismert meséjéből, A Gruffalóból a berlini Konzerthaus felkérésére Fischer Iván komponált humoros gyerekoperát, amelyet Nádasdy Ádám fordításában most láthat először a magyar közönség. Az előadást a 3–10 éves korosztálynak ajánljuk.

Othmar Schoeck: Nyári éjszaka, Op. 58 Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (G-dúr) fuvolaverseny, K. 313 Franz Schubert – Gustav Mahler: 14. (d-moll, „A halál és a lányka”) vonósnégyes, D. 810 – vonószenekari változat

Ajánló


akár -20%
Marin Alsop és Sosztakovics Ötödikje  Jegyvásárlás

Richard Strauss: Don Juan, Op. 20 Samuel Barber: Hegedűverseny, Op. 14 Dmitrij Sosztakovics: 5. (d-moll) szimfónia, Op. 47

akár -20%
Fischer és Mahler Titánja Jegyvásárlás

Dalok a világból (népdalok és Kodály Zoltán, Max Knigge, Naomi Shemer, Françoise Leleu, Michael Neaum, Arvo Pärt dalfeldolgozásai) Gustav Mahler:…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!