Formailag is összetettebb, négy, egymáshoz szünet nélkül kapcsolódó
szakaszból áll, egyetlen téma átalakításának, variálásának, kibontásának
magasiskolája. Ugyanúgy, ahogy a Haláltánc címet viselő versenymű,
amely az utolsó ítéletet elbeszélő Dies irae gregorián dallamra írt
hátborzongató variációsorozat. A horrorisztikus, a szólistától
rendkívüli pianisztikus képességeket igénylő művet Buonamico Buffalmacco
A halál diadala című festménye ihlette, amellyel Liszt 1838-ban
találkozott. Ekkor készítette el első vázlatait, de a darabot szintén
csak több évtized elteltével adta ki a kezéből. Liszt nemcsak a
zongorajátékban, hanem a zeneszerzésben is Beethoven örököse. Minden
bizonnyal tőle látta először a témák feldolgozásának, parafrazeálásának e
nagy távlatokat adó lehetőségét. Beethoven emberfeletti alkotásának, a
IX. szimfóniának a zárótételében ugyanis a világ legegyszerűbb dallama
szabadon variálva emelkedik éteri magasságokba Schiller soraival.
A hangverseny nem kis feladatra vállalkozó – két
Liszt-zongoraversenyt egymás után megszólaltató – olasz közreműködője a
hollandiai Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 1989. évi győztese,
vezető zenekarok szívesen látott vendégművésze, Enrico Pace.
Műsor:Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny
Liszt: Haláltánc –parafrázis a Dies irae dallamára
Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125
Közreműködik: Enrico Pace – zongora, Fodor Beatrix – szoprán, Ócsai Annamária – alt,
Brickner Szabolcs – tenor, Bretz Gábor – basszus,
Nemzeti Énekkar (karigazgató:
Antal Mátyás)