Person


Patrik Holló

Patrik Holló

Színész e.h.

Holló Patrik Albert vagyok, 23 éves. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai szakos hallgatója Szarvas József és Rátóti Zoltán osztályában. Jelenleg a Nemzeti Színházban a Dühöngő ifjúság című előadásban Jimmy szerepében játszom, valamint az Egy, kettő, három című előadásban Fusz Antalt és Dr. Wolfot…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész e.h.

Holló Patrik Albert vagyok, 23 éves. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai szakos hallgatója Szarvas József és Rátóti Zoltán osztályában. Jelenleg a Nemzeti Színházban a Dühöngő ifjúság című előadásban Jimmy szerepében játszom, valamint az Egy, kettő, három című előadásban Fusz Antalt és Dr. Wolfot / Kristiánt alakítom. Az utóbbi időben a színház mellett a rádiózás világába is betekintést nyerhettem, ami szintén egy régi álom volt. Időnként a Csukás Meserádióban is hallható vagyok.

A Mester és Margarita

Nemzeti Színház
  • Skuespiller

Dühöngő ifjúság

Nemzeti Színház
  • Jimmy

John Osborne: Dühöngő ifjúság

Gyulai Várszínház
  • Jimmy

Látni a láthatatlant

Békéscsabai Jókai Színház
  • Manoliosz, Patriarkhesz fogadott fia

Látni a láthatatlant

Békéscsabai Jókai Színház
  • Manoliosz, Patriarkhesz fogadott fia

Látni a láthatatlant

Békéscsabai Jókai Színház
  • Manoliosz, Patriarkhesz fogadott fia

Látni a láthatatlant - a Békéscsabai Jókai Színház előadása

Nemzeti Színház
  • Manoliosz, Patriarkhesz fogadott fia

Olasz szalmakalap

Nemzeti Színház
  • Skuespiller

Anbefalinger


Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.